A koreaiakkal szemben nagyon flexibilisnek kell lenni. Nem egyszer előfordult már, hogy a szülők egy csomó tervezgetés után végre felvezették nekem a napi programot, majd mégis variáltak a terven. Persze erről nem szóltak, már csak akkor tűnt fel, amikor valami teljesen más helyen szálltunk ki a kocsiból. Ez az elején engem nagyon zavart, de már tudom, hogy nem ellenem irányul a dolog, egész egyszerűen nehezen döntik el, hogy mi legyen.
Most is így jártam. Mielőtt kijöttem kérdezték, hogy mit szeretnék csinálni, hova szeretnék menni. Kitaláltam, hogy szívesen ellátogatnék egy tradicionális Hanok faluba. Van is egy egész közel Daejeon-hoz, úgyhogy a tervek szerint ma oda néztünk volna el. Tegnap este még mondták, hogy akkor ma megyünk, de aztán ma össze vissza rohangáltunk, éreztem, hogy ebből nem lesz semmi. És tudjátok, milyen az az érzés, amikor rákérdezel valamire és azt érzed, hogy még te vagy a fura, mert felhoztad a témát? :D Mondták, hogy ma nem megyünk, majd holnap. Húsz perc tanácskozás után kiderült, hogy holnap sem megyünk, mivel a férjem unokatestvérének informatika vizsgája van. Ez vajon milyen szempontból érint minket? Majd be kell állnunk az egyetem elé, mint a filmekben, dobolunk és skandáljuk a nevét, hogy sikerüljön neki? Azért remélem nem...
Emlékeztek, hogy tegnap mit meséltem? A Daiso-ban hajlamos az ember össze vissza vásárolni, mert cuki termékeket árulnak. Ma megint ellátogattunk oda, mert egy két dolog után fájt a szívem...
Hogy fogom mindezt hazavinni?
Vásárlás után ebédelni indultunk. Azt hittem, hogy ennyi alkalom után már sikerült feltérképeznem a legjobb ételeket, de még bőven tudnak nekem újat mutatni. Ma jaeyuksambap (제육쌈밥) volt a menü. Nem tudom mi volt a titka, egyszerű dolgokat ettünk, de mégis annyira jól össze voltak hangolva az ízek.
A kedvencem, amikor a szülők az összes banchanról (mellékfogásról) egyesével végigkérdezik, hogy ízlik-e nekem. Néha annyi kis tálka van körülöttünk, hogy hamarabb az ebéd végére érünk, minthogy mindet ki tudnám próbálni! :D
A XXIII. Téli Olimpia Dél-Koreában, Pyeongchang-ban lesz február 9-től 25-ig. Még a koreai filmfesztivál ideje alatt eldöntöttem, ha kijövök, akkor szerzek magamnak olimpiai kabalákat. Meglepetésemre itt Daejeon-ban az összes hivatalos viszonteladónál elfogytak már a termékek, sőt az interneten sem az összes volt elérhető. Azért mégis találtam nekem tetszőt az egyik honlapon, úgyhogy a férjem anyukája elintézte a rendelést. Egy nap múlva láttuk, hogy visszautalták a pénzt a számlájára. Oda telefonált a webshopba és sajnos azt a tájékoztatást kapta, hogy az oldaluk még nem volt frissítve, amikor rendeltünk, az általam kiválasztott kabalák már nem elérhetőek. Meg kell mondjam, hogy nagyon csalódott voltam, hiszen még el sem kezdődtek a játékok. Szinte már teljesen feladtam a reményt, még azt gondoltam, hogy talán hazafelé a reptéren lehet esélyem. Ma, amikor teljesen random sétálgattunk Anyukával a Lotte Mart nevű szupermarketben, a legutolsó, legeldugottabb sarokban kiszúrtam egy nagy kosarat tele a kétféle plüssel. Volt nagy boldogság! Ráadásul ennek jobban örültem, mint amit a neten láttunk, mert azok 35cm-es darabok voltak, izgultam, hogy miként tudom őket bepasszírozni a bőröndömbe, ezek viszont 15 centisek, így a szállításuk is könnyebben megoldható! :)
Soohorang és Bandabi~~ Üdv a családban! :)
Még több képért kövessetek Instagramon: jangcsilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése